top of page
  • katafont

Első karácsony az új házban

Updated: Jan 5, 2021


Amikor az ember új helyre költözik, valahogy az új otthonból akkor lesz otthon igazán ha eljön az első karácsony. Nem kell, hogy minden tökéletesen kész legyen, nem a bútorok, inkább a fények, a hangok, illatok, ízek teszik azzá. Ebben az évben minden eddiginél nagyobb kedvvel díszítem a házunkat, mostanában kb. ez lett a kedvenc énidős programom, annyira feltölt.  Vince már 4 éves, ügyesen tud segíteni ebben abban. A kisebbik, Marci pedig ámuldozva nézi amikor délután 4-kor sötétedik és kigyulladnak a karácsonyi fények. Minden nap gyújtunk karácsonyi illatos gyertyát reggel és délután is, amikor csak kedvünk van hozzá, és hálát adunk azért amink van...<3

Idén törekedtem arra is, hogy minél kevesebb új díszt/dekort vegyünk, és minél kevesebb hulladékot termeljünk ehhez kapcsolódóan. A növényi alapanyagokat a kertből, vagy az utcáról gyűjtöttük, ami amúgy is egy szuper program gyerekekkel. Néhány égősort és gyertyát vettünk csak, a többi tavalyról megmaradt dekor... A hangulat akkor lett igazán teljes, amikor egyik nap fehér reggelre ébredtünk, 10 centis hótakaró borította be a tájat, és én megint gyerek lettem egy kicsit..:)

Mindenkinek jó lelassulást, készülődést az ünnepre! :)

Kata


0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page